Tanári recenzió

A 2010. évi MASZK „Sorvezető” programok közül háromban vettem részt jelenleg 10. osztályos drámatagozatos diákjaimmal. (tavasszal - Fehér Ferenc: Tao te; ősszel – a szegedi Kortárs Balett fiataljainak előadása és Urbán András Társulata: The Beach).

Nekünk Szentesről ez nagy lehetőség, hisz Szeged közelsége és elsősorban a MASZK igen kedvező árai miatt anyagilag is hozzáférhető, másrészt olyan kortárs előadásokról van szó, amelyeket nehéz elérni számunkra más okok miatt is.

Legfontosabb tehát, hogy részt vehetünk e programokban.

Másodsorban – az én felfogásomban - legalább annyira feladata a sorvezetőnek a „misszió”, mint maguk az előadások: vagyis nem egyszerűen előadásokat nézünk. Fontos ugyanis az is, hogy e kortárs előadások és a legnehezebb művészi nyelvvel bíró (mert az oktatásban legkevesebb lehetőséget kapó) tánc- és mozgásszínházi produkciók dekódolását megkönnyíti a Sorvezető vállalt interaktivitása.

Mindezek miatt az előadást követő beszélgetéstől várnám, hogy tegyen rendbe néhány dolgot. Tudom, hogy a pedagógusnak is van feladata: nagyon örülök, hogy sokat számított az előzetesem (a diákjaim közlése szerint), mert ez az egyik feladatom, és persze: fogok velük még beszélgetni is. DE szinte feleslegesnek éreztem (bocsánat, de mindannyiszor) az „utánit”, mert azon kívül, hogy megmustrálhattuk civilben is az alkotókat, nem sokat tett hozzá az előadásokhoz. Ha jó kommunikációs készségű alkotókról van szó, leesett néha egy-egy morzsa (pl. Juronics, mint a balett vezetője, jó pedagógiai érzékkel oktatott is a hozzászólásaiban); nem akarom ezeket lebecsülni, de mégiscsak olyanok, amiket egyéb úton is megtudhatunk (pl. hol, mikor, kikkel alakult a csapat) - és nem maga az az élmény, ami akkor történt meg!

Persze a közönség sem könnyíti meg a moderátor dolgát. Azt, hogy miért „félénk” a közönség, kicsit megmagyarázta egyik diákom, Bárány Judit hozzászólása: még túlságosan friss az élmény, talán másnap jobban meg tudnánk fogalmazni a gondolatainkat - de mint tudjuk, erre nincs lehetőség; épp ezért szerintem ehhez kell a jó moderátor. És a közönséget hiába faggatja, hogy no, igazán, mondjatok már valamit, nem fognak - példát kell nekik adnia: jó kérdéseket feltenni az alkotóknak is és a NÉZŐKNEK is, konkrét kérdéseket, hisz arra felelni, hogy hogy tetszett vagy általában mondj valamit, egy kamasznak nagyon nehéz (felnőttnek is).

Ráadásul a legutóbb pl. én kérdeztem is Urbán Andrástól, amit nem értett meg sajnos, mert nem arra válaszolt (voltak gyerekeim, akik ezt szóvá is tették); a moderátor bólogatott (azt sugallta ezzel, hogy ő érti a kérdésemet), de nem pontosított, pedig szerintem fontos lett volna a feltett kérdés tisztázása (a darab egy pontján volt némi „erőtlen” önreflexió - épp erre az erőtlenségre kérdeztem rá - hosszú lenne most pontosítanom).

Szóval ez nagyon gyenge pont szerintem, bár nagyon hálás vagyok a programért, mert ezeket az előadásokat kár lett volna kihagyni.

Ráadásul szintén legutóbb volt még egy feldobott labda: annyira kevés volt a hozzászólás, hogy kezdte a társulat ezt úgy kommunikálni, mintha nyilvánvaló lett volna a nemtetszés - egyre kínosabb lett számomra, mert többször elhangzott, hogy lehet rosszakat is mondani. A magam részéről próbálkoztam feloldani: nyíltszíni dicsérettel - amit persze komolyan gondoltam -, de a rendező a következő megszólalásában hangsúlyozta, hogy a diákoktól szeretne valamit hallani (erre sem „nyíltak meg” persze). A moderátornak szerintem nem szabadott volna ezt így hagyni, mert talán rossz szájízzel távoztak Urbánék, hisz önmarcangoló módon a hallgatás nem beleegyezést, hanem egyet nem értést jelentett a számukra. Én meg ezt már nem oldhattam fel, hisz elhangzott, hogy a diákok mondjanak valamit....

A kínált produkciók közül való választásban és az előadásra való felkészülésben, illetve a gyerekek felkészítésében (mert ez a jelenlegi metódusban a pedagógusok feladata és felelőssége) az Egyesülettől kapott háttéranyagok mindenképpen nagy segítséget jelentenek, hisz az előadásokhoz való infromációkat nemcsak fáradságos lenne megkeresnie a pedagógusnak, de bonyolítaná a dolgot a „mit is keressek?” kérdés is. Főleg nekem nagy segítség, hogy az egyes produkciókkal kapcsolatban azonnal láthatom, hogy érdekelhet-e, hisz az utazás és a szűkös anyagiak miatt válogatnom kell a lehetőségekből. Fontos még, hogy a háttéranyagokban megjelennek az előadás „eredményei” is – sajnos a saját szakmai hitelemet leginkább a szülők előtt alá kell támasztanom azzal is, hogy pl. az adott előadás díjesőben részesült (szívesebben költenek így ugyanis).

Az a tapasztalatom, hogy az osztályom diákjaihoz valóban eljutnak az előadásaitok – hallom a buszon hazafelé az egymás közti csevegésüket, illetve intéznek hozzám kérdéseket is. Ideális állapot lenne, ha ez a diákjaim nagy részénél hosszabb távon is hatna, de - én az életkorukkal magyarázom, részben saját emlékeim alapján - zömüket igen rövid ideig foglalkoztatják a látottak: 1-2 óráig sokuknál téma, 1-2 napig keveseknél (pl. beszámolnak a színházlátogatásról a többi drámaisnak), majd helyet ad új impulzusoknak. (Természetesen szakmai óra keretében is visszatérünk a látottakra, „átbeszéljük” a tapasztalatokat, élményeket.) De éppen ezért most a „mennyiségre” teszem a hangsúlyt - lássanak minél több (persze azért minőségi) kortárs előadást, hogy az lehessen az érzésük, hogy a média által preferált kőszínház és „profi” színészgárda mellett legalább akkora súlya van a kultúrában az „alternative” előadóművészetnek. Vagyis hogy ne különleges, hanem természetes legyen ez a szelet is; ahogy az egyik színházi füzetben majd olvasható is lesz az egyik diáktól: „én jobban szeretem, ha a színház díszes, de a zsinagógával sincs bajom”.

Jónak tartom azt is, hogy neten keresztül is lehetőséget kapnak a diákok a későbbi reagálásra – ez valóban az ő felületük; talán használnák a MASZK által felkínáltakra is. Sajnos azért fogalmazom bele a „talánt” a mondandómba, mert speciel az én diákjaim nem tudnak „lógni a neten” – kollégisták 90%-ban, a kollégiumban pedig nincsenek gépek. Ettől függetlenül persze bíztatom őket arra, hogy otthon használják ki ezt a lehetőséget is.

Összefoglalva a atapsztalatokat: a (javítható) gyenge pontok ellenére értékes, fontos és támogatandó kezdeményezésnek tartom a Sorvezető programot, melyben a továbbiakban is szívesen együttműködünk az Egyesülettel.

Szentes, 2010. október 21.

Csapiné Matos Ibolya

Horváth Mihály Gimnázium