Oldaltérkép English
keresés
Maszk
 

Bejelentkezés

 

 

NCA

Az oldal az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumának támogatásával jött létre 2006-ban.
 
fesztivalszovetseg
A MASZK Egyesület és a THEALTER fesztivál a Magyar Fesztivál Szövetség tagja.
 
Befogadó Szinházak Társulása
A MASZK Egyesület a BESZT alapító tagja.
 
Független Színházak Szövetsége
 

Támogatóink

Open Society Fundation
Nemzeti Erőforrás Minisztériuma
 

Nyomokban Sarah Kane 4.48 pszichózist tartalmaz

Régi Zsinagóga 2021.10.09. 19:30

Kevés színház, sok mi. Kevés Sarah Kane, sok mi. Sok nyitottság és kevés elvárás, tőled. Nem paradigmaváltó, nem korszakalkotó, de abszolút kísérletező. Az intim szférád nem lesz megdolgozva, de a lelked kicsit igen.
Három pszichiátriai beteg, de ez egyáltalán nem biztos. Három normális ember, ez sem. Három plusz egy ember: ennyi biztos.
Legalább itt gondolkodhatsz, asszociálhatsz, meg dönthetsz, ha már máshol aligha.

A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Kar jelenlegi és egykori hallgatóinak, valamint a Szegeden is több előadással bemutatkozott Váróterem Projekt meghívott színészének közös előadása.

16 éven felülieknek!
Korlátozott nézőszám!


Az előadás hossza: 50 perc

------------------------------

Az előadás előtt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős bábszínészeinek Kezek c. bábos etűdje lesz látható a Régi Zsinagóga udvarán:

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (RO): Kezek - bábos etűd

Szereplők: Balló Helga, Bíró Eszter, Nagy Tímea, Stekbauer-Hanzi Réka
Vezetőtanár: Bonczidai Dezső

Mit reprezentálhat nyolc bábos kéz? Erre a kérdésre keresett választ a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem első féléves bábszínészmesterség-vizsgájának nonverbális etűdje. A négy - immár végzős - egyetemista az ujjak megelevenítésétől a karok összehangolásán át a lecsupaszított világ egyszerű formáit, élőlényeit teremti meg. A lírai és dinamikus mozzanatokat a zene szövete köti össze. A felépített új világ megteremtése és megformálása magába sűríti önnön szétesését is.

Az etűd hossza: 9 perc

------------------------------




A XI. THEALTER U21 plusz kisfesztivál programja.

Jegyár: 1500 Ft, diákigazolvánnyal: 1000 Ft
JEGYVÁSÁRLÁS: elővételben a https://tixa.hu/maszk oldalon, valamint előadáskezdés előtt 1 órával a helyszínen.
Online csak teljes árú jegy vásárolható, kedvezményes jegyet vásárolni az előadás kezdete előtt egy órával lehet a Régi Zsinagóga pénztárában a diákigazolvány felmutatásával.




Szereplők: Bálint Előd, Varga Péter, Varga Hunor-József m.v., Szántusz Noémi Noya
Összerendezte: Albert Csilla

 
  Látogatók száma: KÜLDÉS E-MAILBEN NYOMTATÁS VISSZA A LAP TETEJÉre
  maszk@maszk.hu Adatvédelmi elveink Impresszum MASZK 2006