"Megmondtam: a játékból ki is léphetsz.
Vagy válaszd az életet, s ez a büntetésed:
a nagy kérdésekben magadra maradsz,
döntened kell, akármerre haladsz,
s legyen bár szívedben ezernyi jó szándék,
nyomodban liheg majd egy rossz árnyék,
a halálodig kísér döntéseid súlya,
oly nehéz, hogy a felejtés vizébe húzza
hiábavaló életed minden emlékét.
Rajta, indulj, a sorsod vaktérkép,
s ahogy meghúzod rajta a vonalakat,
önmagad köré építesz börtönfalakat."
Június 15-én mutatjuk be Budapesten, új színházi helyszínünkön nyitóelőadásunkat, a Likvidátor, a felszámoló című kortárs moralitásjátékot. A szegedi Régi Zsinagóga színpadán az 5 és fél órás, 10 szereplős gigamutatvány még sosem látott, és később sem látható előtanulmányait, valamint közhangulat-gyarapító, színházalapító- és túlélő-gyakorlataink zanzásított változatát csodálhatja meg a képernyőre adaptált nagy- vagy kisérdemű. Mindezt a legnépszerűbb konyhasók és rock koncertek stílusát imitálva, a kollektív és személyes szégyenkezés apró jeleivel, ám öntudatunk teljes birtokában és az örök számonkérhetőség égisze alatt tesszük majd.
Formanek Csaba rendező, színész, író a
Kettőspont színház & spirituális ügynökség művészeti vezetője, emellett a Játékos c. folyóirat főszerkesztője. Korábban a Radikális Szabadidő Színház és a Malomudvar Színházi Műhely alapítója és művészeti vezetője volt. Több formációban is láthattuk Szegeden, és szerepelt Manipulációk c. nemzetközi koprodukciós előadásunkban is 2015-ben. A Likvidátor, a felszámoló című drámája 2019-ben, az Örkény István Drámaíró Ösztöndíj keretében született.
**************************
Online Tavaszi Túlélősónkban ismét egy egyedi produkcióval jelentkezünk: a Likvidátor, a felszámoló című kortárs moralitásjáték premier előtt álló, grandiózus színpadi verziójának egyfajta előtanulmányát mutatja be a Régi Zsinagóga színpadán a Debreczeni Imre/fest - Hoppál Mihály BassPoetry/zenél - Formanek Csaba/színházal trió. És teszik mindezt a legnépszerűbb konyhasók és rock koncertek stílusát imitálva, a kollektív és személyes szégyenkezés apró jeleivel, ám öntudatuk teljes birtokában és az örök számonkérhetőség égisze alatt...
**************************
A produkció online, felvételről tekinthető meg a Tixa streaming felületén (
https://tixa.live).
A stream 2021. június 11-én 19.30 órakor indul és másnap, 12-én 19.30 óráig nézhető meg.
Jegyvásárlóink az online jegyvásárlás után emailben kapják meg a linket, amin közvetlenül (regisztráció nélkül) megtekinthetik a produkciót. Egy adott linken egy produkció egy alkalommal, egy eszközről tekinthető meg, azaz nem újranézhető.
További információk a Tixa streaming szolgáltatásáról:
https://tixa.hu/tixa-live-gyikJEGYÁRAK: "egyedül nézem" jegy 2000 Ft, "ketten nézzük" jegy 3000 Ft, támogatói jegy: 5000 Ft
JEGYVÁSÁRLÁS:
https://tixa.hu/maszkJegyet venni június 12-én 18.00 óráig lehet!
Köszönjük, ha Támogatói jegy vásárlásával támogatod Egyesületünket!
**************************
Az előadás hossza: 50 perc
A XI. THEALTER U21 plusz kisfesztivál programja.Támogatók: Szeged MJV Önkormányzata, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a közönség
