Oldaltérkép English
keresés
Maszk
 

Bejelentkezés

 

 

NCA

Az oldal az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumának támogatásával jött létre 2006-ban.
 
fesztivalszovetseg
A MASZK Egyesület és a THEALTER fesztivál a Magyar Fesztivál Szövetség tagja.
 
Befogadó Szinházak Társulása
A MASZK Egyesület a BESZT alapító tagja.
 
Független Színházak Szövetsége
 

Támogatóink

Open Society Fundation
Nemzeti Erőforrás Minisztériuma
 

Kerekasztal Színházi Nevelési Központ: Bosszú

„A világ szétesett, átok ül rajtam, mert én kellek hozzá, hogy összerakjam.”
William Shakespeare: Hamlet

A Kerekasztal 9-10. osztályainak szóló színházi nevelési előadás William Shakespeare Hamlet, a dán királyfi c. művéből készült. A cselekvő akaratot befolyásoló tényezőket, Hamlet tehetetlenségét és ennek okait állítja középpontba az előadás, mely lehetőséget ad a középiskolai tananyagban is szereplő dráma továbbgondolására, elmélyült értelmezésére.
A közel két órás program során a felelős cselekvés lehetőségeiről gondolkodnak együtt a résztvevőkkel, identitás, determináció, társadalmi problémák tükrében értékelik egy fiatal ember lehetséges útjait, életpályáját.

A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ 1992-ben alakult Kelet-Közép-Európa első színházi nevelési társulataként. Küldetésük olyan színházi előadások megvalósítása, amelyek interaktív módon, a drámapedagógia eszköztárát is használva vetnek fel olyan társadalmi és erkölcsi kérdéseket, amelyek életkortól függetlenül mindenki számára érdekesek. Előadásaik során a fiatalok nem egyszerűen nézői, hanem alkotó résztvevői a színházi eseménynek. Munkájuk a különböző színházi formák és pedagógiai módszerek kölcsönhatására épül, és fontos számukra, hogy a színházi élményből senki ne maradjon ki, hogy a színház eljusson minél több vidéki helyszínre és hátrányosabb helyzetű régiókba.

www.kerekasztalszinhaz.hu

10.00-től a Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola, 13.00-tól a Deák Ferenc Gimnázium egy-egy osztálya vesz részt az előadáson.

A szegedi előadások a MASZK Egyesület Sorvezető beavató színházi nevelési programjával együttműködésben valósulnak meg.
Köszönjük a rugalmas együttműködést a Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskolának és a Deák Ferenc Gimnáziumnak, és külön köszönjük Erdélyi Eszternek a szervezésben nyújtott segítséget.





szereplők: Lovas Dániel mv., Jaskó Bálint mv., Somoskői Judit mv., Nyári Arnold, Szalai Ádám mv.
munkatárs: Hajós Zsuzsa

Hozzászólások

Nincs bejelentkezve. Hozzászólást csak regisztrált és bejelentkezett felhasználó vehet fel.
 
 
  Látogatók száma: KÜLDÉS E-MAILBEN NYOMTATÁS VISSZA A LAP TETEJÉre
  maszk@maszk.hu Adatvédelmi elveink Impresszum MASZK 2006