Megtörtént Palesztinában, i. sz. 39-41-ben. A Caligula helytartója a magyar drámairodalom egyik csúcspontja. Hazugság és igazság viszonyát boncolgatja, arra keresve a választ, hogyan maradhat meg embernek az ember, akár gyakorolja a hatalmat – akár ha ki van téve a hatalmat gyakorlóknak.
Becsületről, barátságról és hűségről szól. No meg árulásról és öncsalásról. Arról, hogy végre kell-e hajtani a parancsot bármilyen őrült is, vagy mindent feláldozva szembeszállni véle. Áruló-e az, aki az emberségében leli meg hazáját, vagy eleve bukásra van ítélve.
A Színikritikusok Céhe 2011-ben beválogatta az előadást a legjobb független színházi előadások közé.

“Látod ezután is
Jönnek őrültek és őrült helyzetek.
Sosem lesz úgy , hogy ránk ne kényszerítsék
Latorságuk a latrok, tébolyuk
A tébolyultak – mert e nyomorult faj
Sajnos mindenre kényszeríthető.
Csakhogy gondold meg: mentség is a kényszer,
Míg főnököd van, van mentséged is.” - mondják a darabban.
De valamennyien tudjuk, hogy minden mentség öncsalás...”

„Szikszai Rémusz első színházi rendezése megérdemelten aratott nagy sikert a zsámbéki hangárban. Kívülről is rá tudott nézni arra, amiben színészként és állampolgárként egykor maga is benne volt, és publicisztikai kacsintgatás nélkül ma is érvényesen mond véleményt arról, ami most körülveszi.”
(Budai Katalin: Szobrok a hangárban, Criticai Lapok)

„A színészi jelenlét minden pátosztól mentes abszolút közvetlensége, a szorító létkérdések mellett rejlő, hol abszurdba, hol groteszkbe hajló humor jelenléte, a folyamatos színházi kontextus, a tér, a jelmezek (Papp Janó jelmeztervei remekül vegyítik a történelmi közeget, a funkcionalitást és a jellemábrázolást) egyszerre jelen idejűvé és tökéletesen állandóvá teszik az előadást, s nem mehetünk el anélkül, hogy ne vegyük észre: a hatalomhoz való viszonyainkról nekünk is számot kell adni, ha nem elégedünk meg azzal, hogy milyen jó, hogy van főnökünk – hiszen így nincs felelősségünk. Mégpedig azért, mert ha nincs felelősségünk, szabadságunk sincs. Persze, lehet, hogy ez a feladat, mivel befejezhetetlen, lehetetlen – de muszáj.”
(Ugrai István: Lehetetlen, de muszáj, 7ora7.hu)

„Szikszai Rémusz első rendezése igen kevés gyerekbetegséget mutat. Akkurátus és érzékeny, szöveg- és színészcentrikus munka, mely nem terheli túl széttartó ötletekkel az alapanyagot. Nagyban épít az erős és hatásos képiségre; tiszta szimbólumrendszerrel dolgozik, s noha egyes elemeket olykor nem vezet végig kellő következetességgel, olyan – a stilizációra építő – színpadi struktúra felépítésére törekszik, amelyben minden komponens szoros jelentést hordoz, s amelyet nem terhelnek fölösleges összetevők. Igen ígéretes rendezői indulás, a magam részéről azt remélem, mielőbbi folytatása következik.”
(Markó Róbert: Lényege szerint, revizoronline.com)





www.fugeprodukcio.hu