„Olyan gesztusokat kutattunk, amiket rég elfelejtettünk, vagy még mindig használunk, de már nem tudjuk a jelentésüket, vagy éppen olyanokat, amelyeket mindennap ismételgetünk, mint egy mantrát nehogy elfeledjük, néha szavakba öntjük, néha énekbe, csak hogy megőrizzük őket. Ezek a közös, kollektív tudat gesztusai: mint megtisztulás, fürdetés, feledés, virrasztás, siratás emlékezés, vagy mindennapi automatizált gesztusok, mint a cipőből ki-be lépés… A krónikások az emlékezetalakzatok változatai. Emléklények. Úgy emlékeznek, hogy felejtenek. Azokat a dolgokat felejtik el, amiket a többiek mindvégig észben tartanak, és olyan ősi dolgokra emlékeznek, amikre más nem. Egyszerre reprezentálják az emlékezés és a felejtés működését. Az előadásban elfeledett, néha kellemetlen és nyugtalan képeket idézünk fel, emlékeket szórunk a krónikások útjába, homályos szemük elé, ahogy a múlt rozsdalabirintusában mezítláb bolyonganak.” (alkotók)
A látványos és élőzenével kísért előadást Goda Gábor, az Artus társulatának vezetője rendezte-koreografálta.
„A közönséggel szemben ülnek egy-egy széken, körülöttük hangszerek, kellékek. Citera, gitár, nagybőgő, ritmushagszerek, tejeskanna. Remek tempóban kezdődik az előadás. Egy fémvödörben ülő sötétbarna fából faragott marionett báb kezd éledezni. Lassan felemeli a kezét, megzörrenti a vödör szélét. Megint emeli a kezét. Megzörrenti. Ebben a pillanatban mindannyian hatalmas erővel pörgős ritmusú dalba kezdenek. Az előadás pontos ritmussal működik a továbbiakban is, a letisztult jelenetek szépen követik egymást. Kevés a szöveg, izgalmas, sokszínű képekkel mesél az előadás a hangokról, lelki zenék énekmondóiról.” (Hodászi Ádám: Testének téli tájban, ellenfeny.hu)
alkotó krónikások: Carlile-Kovács Christopher, Hantos Násfa, Heppes Miklós, Kemény Rozália, Lukács László, Lukács Mihály, Mayer Zita, Mózes Zoltán, Szalay Henrietta
rendező: Goda Gábor
Galéria