a Gordiusi Comó lemezbemutató koncertje
Hét vázlat Hamvas Béla gondolatai kapcsán
a Privát Film és Fotó Archivum / Forgács Péter leleteinek vetítésével egybekötve
"A Gordiusi Comó nem csak zenei darabokat játszik. Olyan dolgokat is bemutat, amelyek a megszokott műfaji kategóriák között állnak, de zenei rendezőelvek alapján szerveződtek. A Gordiusi Comó előadásaiban a legkorszerűbb technika eszközeit éppúgy használja, mint a hagyományos eszközöket. A Gordiusi Comó az előadott darabok függvényében lehet kis formáció vagy nagyobb együttes. Gerincét azok a kollégáim alkotják, akikkel különböző munkáimban együttdolgoztam. De nem csak ők és nem csak zenészek, hanem adott esetben a legkülönfélébb emberek: művészek és nem-művészek. Tagja lehet színpadi ember, tanár, tolmács vagy éppen gyógyszerész, pincér és ács, attól függően, hogy mit adunk elő.
A Gordiusi Comó alkalmanként együttműködik különféle együttesekkel és alkotókkal, mint például az Agon Orchestra (Prága), a Moyzes Quartet (Pozsony), Oláh Jenő cigányzenekara vagy a Mozgó Ház Színházi Társulás (Budapest) és mások.
A Gordiusi Comó munkáim legautentikusabb előadója, olyan nyelven igyekszik megszólalni, amely élő, érthető és emberi."
Szemző Tibor - Budajenő, 1998 őszén
Szemző Tibor
honlapja