THEALTER U21 plusz
70’
Egy este Závada Pál Péterrel, 100
színpadi négyzetméteren. Apjafija találkozás a Régi Zsinagógában,
Szegeden, majdnem félúton Budapest és Tótkomlós között.
Élőben: Závada Pál és Závada Péter.
Felvételről: Keresztes Tamás dalai a Janka estéi című, tavaly megjelent Závada Pál drámához.
Részletek a Janka estéi szövegkönyvéből. Családi emlékek, nagyapai
intuíciók, régi fényképek.
Závada Péter versei, ahogy Závada Péter mondja, zenével
körítve, és további meglepetések.
Bort fogunk inni, a nézőtéren is, pálinkát csak az udvaron.
Egy este, megismételhetetlenül – 70 percben, ráadással!
„Elkezdem
és törlöm, írok és kihúzom, aztán elölről megint.”
Závada Pál 1954.
december 14-én született Tótkomlóson. A szegedi Radnóti Gimnázium egykori
diákja közgazdaságtant és szociológiát tanult, dolgozott egyetemi oktatóként és
szociológusként, jelenleg a Holmi folyóirat prózarovat-szerkesztője.
Első könyve, a Kulákprés című szociográfia 1986-ban jelent
meg. 1996-ban adja ki novelláskötetét (Mielőtt elsötétül). 1997-ben megjelent
első nagyregénye, a Jadviga párnája ötvenezer fölötti példányszámban kelt el,
és több díjjal kitüntetett játékfilm készült belőle. 2002-ben, a Budapesti Nemzetközi
Könyvfesztiválra jelent meg Milota című regénye, 2004-ben látott napvilágot A
fényképész utókora. Legújabb regénye 2008-ban jelent meg Idegen testünk címmel.
2010-es kötete a 33 szlovák népmese. Színpadi művek, hangjátékok, játékfilm
forgatókönyvek szerzője.
Számos irodalmi díj kitüntetettje, 2005-ben Kossuth-,
2010-ben Radnóti Miklós antirasszista díjat kapott. Tótkomlós díszpolgára.
http://zavada.irolap.hu/hu
A Janka estéi a POSZT-on
„El
szeretném érni, hogy újra lehessen verssel csajozni.”
Závada Péter 1982-ben született. Közgazdásznak tanult, végül
angol-olasz szakon végzett. Dolgozott nyelvtanárként és reklámszövegíróként,
2009-től jelennek meg versei, publikál a Jelenkor, a Holmi, az Irodalmi Jelen
Online és a Litera című folyóiratokban. 1996 óta az Akkezdet Phiai nevezetű
rap- és slampoetry zenekar tagja Újonc Peti néven. Debütáló albumuk 2004-ben
Akkezdet címmel, a Kottazűr című lemez tavaly jelent meg. Az év koncertje
(2008, ZP), az év klipje (2010, Hisz Sztori), az év albuma (2010, Kottazűr)
mellett a Budapest Slam fődíját is megkapta a duó.
http://hu-hu.facebook.com/pages/AKKEZDETPHIAI/6268264868
http://www.myspace.com/akkezdetphiai
Interjú a Literán
Akkezdet Phiai interjú
A New York művész negyedeiben a nyolcvanas években kialakult
slam poetry modern költészeti stílus, Magyarországon is egyre ismertebb és
kedveltebb. A poézis, a rap és a színház ötvözeteként meghatározható, erősen szöveg
centrikus műfaj, amely csakis szóban és leginkább élőben hatásos. Specifikuma,
hogy három percen belül kell előadni egy előre megírt saját szerzeményt, amit a
közönség soraiból kiválasztott emberek minősítenek és pontoznak. A szövegekhez
kapcsolódhat zene, kép, kellék, de használatuk nem kötelező. A slam-estek
egyfajta párbeszédek, bárki felmehet a színpadra, hogy aktuális témákról,
hétköznapi emberekről verseljen: a cél, hogy az „ellenfeleket” a szellemesség,
az ötletesség, a ritmus és a rím eszközeivel sikerüljön legyőzni
http://slampoetry.hu/