Mi látható és mi nem előadásunkban? Nem a női-sztereotípiák, a férfi-tekintetet uraló közhelyek, hanem a letisztult forma, az eleven „tartalom”. A változni tudás képessége, az önazonosság maradandósága, és nem a plasztikai műtétek műanyagai, az implantátumok világa. Nem testékszerek, hanem ékszer-testek, nem előre gyártott pózok, reklám-szlogenek, hanem a mozdulat önfeledt öröme, ősi tánc. Nők, a maguk fenségében, alázatában, és nem púderfelhő, tűsarok, dekoltázs-erotika. Érzéki szenvedély, de nem önpusztító, koncentrált energia, de nem fékevesztett. Nem a „második nem” elnyomottjai, emancipálódni vágyó feministák, s nem is seprűn lovagló boszorkányok, szárnyas angyali lények, hanem létező ember-társaink, „hitvesek és barátok”. Mindenekelőtt azonban művésznők, médiumok, igazságnak, szépségnek közvetítői.
Négy táncosnő önmagáról vall, a nőiség, a nőiesség kihalófélben lévő titkaiba vezet be. Tudásuk, művészetük – a fosszilis anyag – lehetőség a reprezentáció-ra, megelevenítésre. Táncukban ősmaradványok nyomaira lelhetünk, melynek regisztrálása, „leltárba vétele” nem az archeológusok dolga. Mindannyiunké.

„A női princípium összevetése a mai korok felszínes divatnőiességével párhuzamba állítható a népművészetben rejlő ősi lényeg és a mai, csupán felszínesen csillogó-villogó fogyasztói tánckultúra ellentétével. És mindez test-beszéddel érzékletesen megjeleníthető, pontosan úgy, ahogyan Juhász Zsolt évek óta próbálgatja: a néptáncmotívumok ősi mozdulatmagokra redukálásával és annak bemutatásával, hogy a dekonstruált folklórelemek kortárs táncnyelvvé lényegíthetők át.” (Kutszegi Csaba, Színház)

„Juhász Zsolt koreográfiája természeti lényként jeleníti meg a nőt. A mozgás a természetet megidéző és természetes egyszerre. Azt veszi át és ötvözi a balettből, a kortárs táncból és a néptáncból, ami összhangban van a testtel. Nincs semmi, ami feszültséget okozna a testben. A négy alak csengettyűszóra mozdul meg, majd dermed ismét mozdulatlanságba, mintha hirtelen felkavarodó szél kapna bele könnyű testükbe. Karjaikkal talán a mozgás közegét tapintják ki, ujjaikkal a levegőt mint kézzel fogható elemet érintik. Lengedező, ringó, forgó mozdulatok tartják izzásban a lendületet, szinte pihenőt sem hagyva táncosnak és nézőnek.” (Maul Ágnes, revizoronline.hu)

„Érzékek és káprázat játéka, jólesőn magával sodró utazás Juhász Zsolt legújabb alkotása. Pasztellszínű táncköl-tészet finom árnyalatokkal, fantáziával, lírával és csábító érzékiséggel. A Fosszíliák eleven anyagiság, lüktető felület: anyaga homogén, az alkotóelemek finoman egymásba folynak és összehangolódnak, egységes szövetet szőnek. Erős férfitánc és nők légies rebbenése, eleven testek és vetítve sokszorozódó káprázatuk, szertartásos kórusénekek és sűrű csendek folynak át egymásba, hogy valami nehezen megragadható, rejtelmes-sejtelmes atmoszférát teremtsenek.” (Trifonov Dóra, Ellenfény)


Támogatók: OKM, NKA, Nemzeti Táncszínház, Duna Művészegyüttes, Kalászi Faluház KHT (Budakalász)