A F.A.L. dramatizált versek kísérleti előadása. Nem pódiumest, bár „minden" nélkül verset mondani, talán az a legnehezebb. Ez egy kísérlet, hogy életrajzi töredékből, családi körből, tömjénfüstből mankókra leljünk, hogy ki tudjunk állni, egyenesen állni, térbe helyezve Levente verseit. Kísérlet jó kedvünkből, ráérő időnkből.
Az előadás Farkas Arnold Levente, nagyváradi származású fiatal költő verseinek és saját szövegeink felhaszná-lásával született, bemutatója 2009 márciusában, a debreceni Deszka Fesztiválon volt. Az Unokák Színháza a F.A.L. című előadás létrehozására szövetkezett színházi alkotói közösség, melynek eszköze a színészet, célja az Élet!
A debreceni Csokonai Színház fiatal színészei nagy sikerrel mutatkoztak be előadásukkal a 20. THEALTER Fesztiválon.
„Az erőnlétet és nagyfokú koncentrációt megkívánó, bátorsággal dramatizált jelenetek két fiú barátságáról, a köz-tük megizmosodó bizalomról, aztán meg családi kötődésekről szólnak maszkulin érzelmességgel. A fiatal alkotók mozgáskultúrája figyelemreméltó (…) Az idézett verseket és a saját prózát (…) belső vallomásként, hittel és hitelt keltően mondták.” (
Ibos Éva, revizoronline.hu)
Támogató: Színláz Társulat
http://www.szinlaz.huSorvezető - a MASZK Egyesület beavató színházi programjaMost
induló programsorozatunk elsődleges célközönsége a középiskolás
korosztály, nekik szeretnénk lehetőséget teremteni arra, hogy közelebb
kerülhessenek a kortárs művészetekhez, az alkotókhoz, hogy bepillantást
nyerjenek az alkotási folyamatba. Azt szeretnénk elérni, hogy újra
közösségi élmény legyen a színház, hogy a diákok az előadások után az
alkotókkal együtt beszélgetve dolgozzák fel élményeiket, fogalmazzák
meg problémáikat, mondják el véleményüket. Az előadásokat követő
beszélgetések, illetve az előzetesen nyújtott információk szándékunk
szerint valódi kapaszkodókat adnak a megértéshez. Azt szeretnénk
elérni, hogy a Régi Zsinagógába (talán első ízben) látogató diákok
olyan közegben találkozzanak a kortárs művészettel, amelyben nem
feszengnek, amelyben képesek megfogalmazni és elmondani gondolataikat,
érzéseiket, kérdéseiket, miközben észrevétlenül gazdagodik a
személyiségük, nyitottabbá, tájékozottabbá – ezáltal magabiztosabbá – s
végső soron tudatos és igényes kultúrafogyasztóvá válnak.
Az előadásokra és a beszélgetésekre természetesen nem csak diákokat várunk!Az előadást követő beszélgetés házigazdája: Balog József.A Sorvezető program támogatója: OSI – Open Society InstituteAz előadás
háttéranyaga letölthető.