Oldaltérkép English
keresés
Maszk
 

Bejelentkezés

 

 

NCA

Az oldal az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumának támogatásával jött létre 2006-ban.
 
fesztivalszovetseg
A MASZK Egyesület és a THEALTER fesztivál a Magyar Fesztivál Szövetség tagja.
 
Befogadó Szinházak Társulása
A MASZK Egyesület a BESZT alapító tagja.
 
Független Színházak Szövetsége
 

Támogatóink

Open Society Fundation
Nemzeti Erőforrás Minisztériuma
 

A Pál utcai fiúk

Régi Zsinagóga 2008.10.10. 16:00

Felolvasószínház Molnár Ferenc műve apropóján

Az Úr 2008. évében, annak is októberében, a 10. napon, Szegeden, a Régi Zsinagógában, délután 16 órától találkoznak mindazok – hamarosan felsoroljuk Őket –, akik Molnár Ferencnek, a zseniális magyar írónak leghíresebb prózai művét veszik szájukra, és azt megosztják Mindenkivel!

Nevezetesen A PÁL UTCAI FIÚK felolvastatnak a regény szöveges testéből, mégpedig:
Balog József, Dési András, Egyed Erika, Garaczi László, Hárs Endre, Kiss Attila, Kukorelly Endre, Németh Gábor, Odorics Ferenc, Ötvös Péter, Parti Nagy Lajos, Podmaniczky Szilárd, Sághy Miklós, Szabó Éva, Szijj Ferenc, Szilasi László, Záhonyi Enikő, Závada Pál és Zeke Gyula által, más jeles meglepetés-vendégekkel és sajátos színpadi vállalkozásban,
a 13. Őszi Kulturális Fesztivál és a MASZK Egyesület szervezésében mindenki boldogságára, kinek szívében ott él nemecsek, Boka, a Vörösingesek, Geréb, a Grund és a Többiek mind, mind, nagyon is!

A rendezvény eső, villámlás, szél és hideg esetén is megtartatik, öltözzenek melegen, italokról és ételekről nagy folyamatossággal a Híd Bistro és Kávézó gondoskodik!

A belépés ingyenes.

"De a Pál utcaiak összenéztek. Ők jól tudták, hogy hogyan és miért nem vigyázott magára Nemecsek. Szétszóródva ültek az osztályban, ki az első padban, ki a harmadikban, sőt Csónakos, mi tagadás, az utolsóban, de most összenéztek egymásra. Minden arcról le lehetett olvasni, hogy ez a Nemecsek valami szép dologban hűlt meg. Egyszerűen szólván: a hazáért hűlt meg szegény Nemecsek, megfürdött vagy háromszor, egyszer véletlenül, egyszer becsületből, egyszer meg kényszerűségből. És a világért nem árulta volna el senki ezt a nagy titkot, pedig most már mindenki tudta, még a gittegylet is. Sőt a gittegylet kebelében mozgalom is indult meg aziránt, hogy Nemecsek nevét kitöröljék a fekete könyvből, csak egyelőre még nem tudtak megegyezni arra nézve, hogy előbb javítsák-e ki a kis kezdőbetűket nagy kezdőbetűkre, s csak azután töröljék-e ki, avagy hogy kitöröljék minden teketória nélkül. Minthogy Kolnay, aki még mindig elnök volt, azt mondta, hogy teketória nélkül kell kitörölni, természetes, hogy Barabás pártot alakított, mely azt vitatta, hogy előbb vissza kell adni a nevének a becsületet."

Külön köszönet a jogtulajdonosoknak és a Móra Könyvkiadónak megtisztelő támogatásukért.






 
  Látogatók száma: KÜLDÉS E-MAILBEN NYOMTATÁS VISSZA A LAP TETEJÉre
  maszk@maszk.hu Adatvédelmi elveink Impresszum MASZK 2006