A Maszk Egyesület szervezésében Urbán András társulata előadását
tekinthették meg az érdeklődők Szegeden, a Régi Zsinagógában, a
Hajnóczy utca 12 szám alatt, melynek címe: Brecht- The Hardcore Machine.
Urbán András társulata rendszeres fellépők a Régi Zsinagógában. A négy
fiatal színészt, név szerint, Béres Márta, Erdély Andrea, Mészáros
Árpád, Mikes Imre Elek láthattuk például Pilinszky- Urbi et orbi című
darabban is. Rendkívül nehéz erről az előadásról érdemben nyilatkozni,
ugyanis sok mindent lehet képzelni róla, sokféleképpen lehetne
magyarázni. Talán szándékosan olyanok Urbán András munkái, hogy
mindenki egyénileg értelmezheti, kicsit a sajátjává teheti a
látottakat. A téma, hasonlóképpen az Urbi et Orbihoz, itt is az emberi
test. Díszlet egyáltalán nincs, de megelégszünk az azt helyettesítő
testek látványával. Az elején csak arcokat láthatunk, esetleg
kimerevített cselekvéseket, amikor a sötétben lámpák fényével
világítják egymást a színészek. Később is a szereplők testén van a
hangsúly. Igazából nem is testek ezek, olyan az egész, mintha inkább
lelkek elevenednének meg a színpadon. Még pontosabban talán
hangulatokat, állapotokat vélünk felfedezni. Többek közt, menekülést, a
félelmet, könnyűvérűséget, állatias ösztönt, makulátlan jellemet,
nyers, primitív szexualitást. Összetett, ugyanakkor csapongó ez az egy
órás darab. Ahogy azt tapasztalhattuk már az Urbi et Orbiban,
bővelkedik a sokkoló, sokszor már visszataszítóan naturalista
elemekben. Ezt a hangulatot fokozza, hogy a színészek gyakran akkor is
hallgatnak, amikor azt gondolnánk, hogy talán valamiféle monológba
kezednek. Szöveget alig hallunk, zenét is csak elvétve, akkor azonban
nagyon hatásosan, még jobban a műanyagszékbe süppesztve a
megdöbbenéstől. A színészeket nem lehet eléggé dicsérni, néhány
jelenetben úgy tűnik, hogy a végkimerültségig hajszolják magukat, hogy
utána még zseniálisabb mutatványokkal álljanak elő. Az előadások
folytatódnak az ősszel a Régi Zsinagógában, bár sajnos már csak néhány
darabbal, jön a hideg, és a téli szünet. Meleg teát már most is
osztogatnak előadás előtt, de érdemes egy pokróccal is készülni, hűvös
van este ebben a kis barátságos épületben. Az alternatív kultúrát
kedvelőknek erősen ajánlom ezt a fajta, nem átlagos színházi élményt. A
részletes programok a maszk.hu oldalon találhatók.
Horváth Attila
A cikk az
epresso.hu oldalán.