"Fontos megemlíteni, hogy Durang szövegébe nagyszerű dramaturgiával lettek beleépítve a társulat tagjainak privát tapasztalatai, melyek aztán tökéletesen megfeleltethetőek voltak a karakterekre is. A számos kultúrtörténeti utalás - gondolok itt Prudence dühös monológjára Cary Grantről, vagy, hogy milyen szinten elképzelhetetlen, hogy Barack Obamának és Roger Federernek is vannak biológiai szükségleteik, vagy akár az, hogy nem szabad a jól bevált bambulós- figyelős arckifejezést felvenni férfiaknak, ha életük párja közli velük, hogy Jászai Mari díjasok lettek - mind dobálják a néző fantáziáját. Végig úgy érzi, mintha ott ülne köztük, és esküszöm még talán a megszólalási kényszert is sikerült volna kicsikarni a nagyérdeműből. Az egészben van valami keserédes, amit kötelességtudóan nyakon öntenek önkarikatúrával, ízléstelennek tűnő, mégis megfelelően adagolt iróniával, (számomra esszenciális Marc Webb-féle 500 days of Summerrel) és egészen egyedülálló paródiával az emberi viselkedésről."

A teljes írás itt.