"Nagy ellentmondásba vágta tehát Gergye Krisztián a fejszéjét, olyanba, melyen az emberi létezés, az élet évezredek óta még csak sebet sem ejthetett. Mindazonáltal egy olyan téma megragadását és tabuiból kivetkőztetve felmutatását vállalta ezzel, melyről jól tudjuk, hogy nem ismerjük, tudjuk, hogy eljön, pedig nem akarjuk, és ismeretlen, feltérképezetlen mivoltában mindennapi fenyegetésétől rettegünk. A halált az élethez közelíteni, minél szorosabban; a véget a kezdethez, a produkció, a tánc születéséhez próbálta igazítani a koreográfus. A táncosok kiválóan értették ezt a paradoxont, ennek a bemutatásnak a lehetetlenségét. Élni és halni a színpadon egyszerre; ennek vízióját volt képes Gergye Krisztián társulata felmutatni és - ha csak rövid időre is – feledtetni a közönséggel, hiszen ők, ott a színpadon egyáltalán nem voltak élők; mozdulatlan, merev halottak voltak."

A teljes írás itt.