Beszélik. Ezzel a szóval kezdődik a Láthatatlan történet
hét számon át tartó Szemző-monológja.
A szó súlyos.
Elsősorban nem azért, mert a zenész és zeneszerző, aki
kilöki a testéből, elemeli hang-súlyosan a szöveg szavaitól, amelyek a
megjelölt cselekvés, a beszélés tárgyát teszik világossá, hanem azáltal, hogy
súlyosan és méltósággal teszi ezt.
Kiemeli a rohanásból, és hangművészként annak ad kifejezést,
hogy a szónak nemcsak tónusa és jelentése, hanem önértékéből fakadó ideje és
időrepertoárja is van. Szemző mintha visszalopná életünkbe a kisdiákként
megismert néma "szün" ritmusok értelmét, amelyeket csak kövér tanár
nénik dilijeként díjaztunk anno. Azután jött, jóval később, Le Mounte Young.
Vagy előtte John Cage - de ez már történelem.
A "Beszélik" - felhívás a cselekvésre. A
szellemi perpatvarra. Beszél ugyan, de énekel: Szemző tudja, hogy ő diktál.
Vállalja, hogy elkalandozunk. Mégis: a "Beszélik" nem felvezetés, nem
felütés - zenei tett, amely nem széltében, hanem mélységében mutatja be a mű
tartományát. Új kaput nyit. Új dimenziót. Új irányt, új kábítószert ad. Tetté
válik. Szünet által világosan eltekersz az új világba, vagy követed a vonalat.
Kamaszkorom csavargói a Grateful Deaddel egyesültek. Máig
nem értem, hogy jött létre az a furcsa tökély. Okkultizmus, zen buddhizmus,
hippiérzés, intellektus, performance és vándorélet, John Coltrane mint
gitárszóló, Kelet és Nyugat egy-lényege - közben persze jött a halál.
Ezen a lemezen is érzem azt a magasröptű kultúrmixet, ami
a Gratefulnál is nagyon bejött. Segítenek persze a Hamvas-szövegek meg az új
dimenziók, de ez nem volna elég. A zene éltet, kifejt, aláfest és kiegészít -
ehhez kell itt az érzékenység.
A szöveg súlyos, bölcseleti, önmagában - Hamvasnál is -
tele van a zene íveivel, dallamokkal. Szemző is nyilván ezt vette észre.
A zenészek finomságát, érzékeit mi sem dicséri inkább,
mint hogy nem lekísérik vagy kibontják az értékeket, hanem megállnak a Beszélik
szó rejtélyénél, és odateszik köré a közeget. Körberakják a szószobrot. Ha a
szöveg kemény, nehéz, és ritmusként vándorol - a zene könnyed. Könnyed
sorjázással a világot járja végig. Így jönnek be emlékeink Keletről meg
legbelülről.
Ideje kimondani, hogy Magyar Péter Összekötő ma a legjobb
dobos itthon. És mindenképp a legokosabb. Külön szellem a lemezen - ellenpontja
és támasza a hangritmusnak. Sok-sok éve, sok együttes óta látom, hallom, de
most finomabb, mint valaha volt. Csengő-bongó szerszámain a világot szórja
szerte, ha meg dobol - mint a végzet.
A gitár - Farkas Zoltán és T. Bali - a
"külvilág" tónusával, erejével dominál a lemezen. Az
énekes-szövegmondó hangsúlyozott ellenfele. Árnyaltabb és finomlelkűbb az
itthoni kollégáknál. Az elszakadó futamoknál is marad benne líra.
Számomra a lemezen Huszár Mihály a nagy felfedezés. Végre
megint egy basszista, aki összefog egy bandát és egy soundot. Érzi a karaktert,
és kézben tartja a rábízott világot, az meg lüktetni kezd, ha megérinti.
Szemzőnek hosszú évek óta melengetett terve, hogy Hamvas
Béla szövegeiből összeállít egy zenei anyagot. Megérett rá az idő, és élni
tudott a kínálkozó alkalommal. Díjazom a bátorságot, hogy zenésztársaival mind
a jegyzett komolyzene, mind a jegyzett rockvilág köreiből kiszálltak, és
hallhatóan azt csinálják, ami őket is elbűvöli.
Zenéjük nem szépséghajhász.
Élvezni tudja minden ember, aki elég szabad ahhoz, hogy
élvezhessen.
Antal István
Leo Records CD LR 312, England
A KONCERTEK
LÁTHATATLAN TÖRTÉNET
Hét vázlat Hamvas Béla gondolatai kapcsán
(Forgács Péter Privát Film és Fotó Archívumának
filmjeivel)
A zenészek
Szemző Tibor (hang, basszusfuvola, fúvós kontroller)
Magyar Péter Összekötő (dobok és ütőhangszerek)
Huszár Mihály (bőgő, basszusgitár)
T. Bali (gitár, billentyűk)
Lázár Zsigmond (brácsa, billentyűk)
Regenye Zoltán (hangmérnök)
Az Időpontok és helyszínek
Régi Zsinagóga, Szeged - MASZK Egyesület
2001. május 4., este 8.30
Trafó, Kortárs Művészetek Háza, Budapest
2001. május 5., este 8.30
ALTERNATIVA Nemzetközi Új Zenei Fesztivál, Moszkva
2001. május 10., este 7.30
MűvészetMalom, Szentendre
2001. május 12. , este 7
Int. Festival Musique Actuelle Victoriaville, Canada
2001. május 17., este 8
A cikk a
Mancs archivumában.