“Arisztophanész egyetemes humora, a rendező és a társulat hozzáadott jelenkori szeme mellett még egy síkon nevettet a történet és számomra talán ez volt a legélvezetesebb: a színházi helyzetre való kreatív reflexió. Ahogyan Király Dániel megjelenik a színen, mint “váratlan fordulat”, vagy a Lysistrate előtt elhangzó színházi anekdota arról, mikor szokta egy társulat elővenni a darabot, a különböző halmazállapotú Übü-utalások vagy maga a zárójelenet aktusa, melyben a darab rendezője módszeresen lebontja a darab díszletét, a még játszó színészek alatt és száműzi őket Felhőkakukkvárba, sőt, később onnan is.”