monodráma
Havas hegyek között egy férfi mozdul a szállodai szobában. A karmester megszokott rutinnal készülődik az esti koncertre. Múlnak a percek, türelmesen várja a taxit. Az idő egyre lassabban telik, s nem jön érte senki. A korábban megnyugtató, otthonos egyedüllét egyre idegenebbé válik számára - valami megváltozott.
Kulka János 2006-ban hangoskönyvben mondta fel Thomas Mann Halál Velencében című regényét, melyben egy idős professzor egy velencei utazás alkalmával szembesül személyisége eleddig rejtett oldalával, amely arra készteti, hogy szembenézzen eddigi életével.
Az előadás különféle színházi műfajjal kísérletezik: egyszerre performance, hangjáték és monodráma, amelyben az élet, a színház és az irodalom szétválaszthatatlanul összefonódik és sajátos viszonyba lép egymással.
Kulka János személye több generáció számára fogalom. Egyéni formátumú alkotóművész, összetéveszthetetlen stílussal és karizmával. 58 éves, amikor az életében egyik napról a másikra minden megváltozik. Az események óta ez az első alkalom, hogy egyedüli szereplőként lép színpadra.
„Vannak előadások, amelyek nézőként meglepnek, zavarba hoznak, és beszélni is nehéz róluk, mert nem viszonyulhatunk hozzájuk úgy, mint általában a színházhoz. Meg kell keresnünk a saját nézőpontunkat, és lehet, hogy ez nem is sikerül azonnal, az előadással egy időben, később azonban mégis maradandóbbnak bizonyulnak, mint sok „hagyományos” színházi este. Gyanítom, hogy Kulka János különleges monodrámája, A Halál Velencében is ezek közé az előadások közé fog tartozni.”Turbuly Lilla: Nézhetjük úgy, magyarnarancs.hu
Nézőink mondták
Valódi színháztörténeti és emberi pillanat. Egy hatalmas művész méltó visszatérése, gyönyörű keretbe foglalva.
Az
én életemről is szól, arról, ami látszik és ami benn van; arról, ami
most van, ami volt, és arról is, hogy vajon lesz-e még...
Élet,
halál, szerelem, tenger, utazás és elmúlás – Kulka a puszta
jelenlétével, apró mosolyokkal, a tekintet nyájasról eszelősre
változtatásával ad súlyt ezeknek, miközben lefőz egy kávét és zsakettbe
öltözik.
Az előadás hossza: 60 perc
------------------------------
JEGYÁR: 1-10.sor: 8900 Ft, 11-18. sor: 8500 Ft, 19-26. sor: 7900 Ft