aréna (lat. ’homok’): az ókori római amphiteátrum kör v. ellipszis alakú küzdőtere, később a cirkusz porondja

A homok – az örök időmérő – körbekeríti életed… lapátolod a múltat, végigcsorog testeden a jelen. És a jövő? Maszkjai mögött üresség gomolyog. Félsz… a szíved egy halálraítélt hős, a gladiátor – ha győz, ölni fog, ha veszít, pusztul a remény is.
A test repedésein szivárog a bűn, mozdulatlanná dermed a jajkiáltás. Kiűzettünk. Fogadj vissza álmaidba…


„Aréna. Aranyozott, mozduló-megálló, továbbgördülő érintés-relief… Érintésekből faragott-csiszolt-gyúrt csillámporos, szoborszépségű koreográfia…
(…) finom asszociációk peregnek bennem a cím kapcsán: harc-motívum, egy bizonyos tér-érzet (kör alak és akusztika), egy meghatározott kor-idő. Homokóra-élmény, időbe zártság – valami mulandó, és valami örök. (…) gondolatpárhuzamok, továbbgondolt képek, bennem születő és összekapcsolódó motívumok, az előadás ugyanis – ebből a szempontból – tulajdonképp zárt és csendes. Nem beszél, nem ígér, nem magyaráz, nem sugall mély tanulságokat. Szemet gyönyörködtető. Dekoratív. Koreográfiailag átgondolt. Igen. Az érzelmekre hat… pillanatokra. Elgondolkodtat? Tulajdonképpen alig. Viszont szép – pillanatokra nagyon, igazán. Szép. Ez az, amit az előadás lényegileg, esszenciálisan nyújtani tud. Már és még: „csak” szép.”
(Juhász Dóra: Óarany férfi-nő ornamentika, - a teljes írás az Ellenfény online oldalán olvasható)


Fotó: Dusa Gábor

www.cedt.hu