"Amikor odamentünk, azt láttuk, hogy
olyan szinten mély, antagonisztikus elkülönülés van cigányok és nem
cigányok között, hogy erre nem lehet azt mondani, hogy ez rasszizmus,
vagy nem rasszizmus, ez már más kategória. Olyan mélyen beágyazott a
magyar társadalomba, és nyilván a cigány társadalomba is ez a
különállás, hogy ezt iszonyatosan nagy társadalmi munka lenne feloldani.
Szerintem lehetne, sőt kéne is ezen dolgozni, sokkal több szakmai
segítséggel, sokkal nagyobb szakmai figyelemmel. Nem egy szociális
munkás kéne egy ilyen településre, hanem ötven, amire nincs kapacitás.
Tehát ahhoz, hogy tényleges közelítés, integráció legyen, hatalmas
apparátus kéne, ezzel szemben roskadozik az egész, az az egy-két munkás,
aki ott van és tényleg a szívét-lelkét beleteszi, megszakad a munka
alatt. Erre egy nagyon jó példa, hogy amikor mentünk az utcán -
nyolc-kilenc, láthatóan nem ott élő ember, , mondjuk úgy: turisták -, és
átszóltunk az út túloldalára egy srácnak, hogy merre van a cigánytelep,
mutatta, hogy „Arra!”, de látszott rajta, hogy teljesen meg van
rökönyödve. Meg is állt a biciklijével, és utánunk szólt: „De biztos,
hogy oda akartok menni? Oda, arra a helyre?” Mi meg mondtuk, hogy „Igen,
köszi!”, és akkor továbbment, szép lassan, mint aki csodát látott.
Aztán amikor beértünk a cigánytelepre, akkor a cigányok is ugyanígy
reagáltak. A végén, amikor kiléptünk onnan, könnyes szemmel köszönte meg
az egyik férfi, hogy egyáltalán bementünk oda és beszéltünk velük."
Közösség
