28. THEALTER Fesztivál, Szeged, 2018. augusztus 3-11.
6. THEALTER TEA FOR TWO WORKSHOP ÉS BLOG JR. KRITIKUSMŰHELY
„Nem szeme lát, csak szíve” – SHAKESPEARE RELOADED
TRÉNINGVEZETŐK: LÉNÁRD RÓBERT, SARDAR TAGIROVSKYA MASZK Egyesület negyedszázada van jelen, tölt be vezető szerepet Szeged kortárs színházi életében. Egyesületünk működteti a sokáig egyetlen befogadó profilú vidéki intézményt a szegedi Régi Zsinagógában, ahol 1992 óta látunk vendégül színházi, táncszínházi produkciókat itthonról és külföldről, rendezünk filmes, képzőművészeti, zenei és irodalmi programokat. Az Alterra Kortárs Előadóművészeti Központ, azaz a Régi Zsinagóga a fő helyszíne az idén 28. alkalommal sorra kerülő, évente jelentkező nemzetközi színházi fesztiválunknak is. Az évek során tevékenységi körünk egyre bővült, többször teret adtunk színész- és táncos kurzusoknak, workshopoknak is.
WORKSHOP17-25 év közötti, közép- vagy felsőfokú művészeti képzésben résztvevő fiatalok jelentkezhetnek Magyarországról és a határon túlról, akiktől kíváncsiságot és odaadást várunk, és akikre – közönségünkkel együtt – mi is nagyon kíváncsiak vagyunk. Mindkét kurzus kiindulópontja Shakespeare: Szentivánéji álom című vígjátéka, a hangsúlyok megteremtésében, a feldolgozásban azonban most is szabad és tágas a tér.
A résztvevők számára lehetőség nyílik a szakmai fejlődésre és kapcsolatépítésre, mi pedig még komplexebben folytathatjuk a fiatal alkotók támogatását, az utánpótlás felmutatását. Nem titkolt célunk, hogy ne csak mi ismerjük meg jobban a fiatalokat, hogy hogyan gondolkodnak a színházról, hanem az is, hogy ők is megismerjék egymást, olyan alkotókkal dolgozhassanak együtt, akikkel korábban nem – és hogy emellett kiváló előadásokat is lássanak.
LÉNÁRD RÓBERT – TEST ÉS TEÓRIARendező, drámaíró, dramaturg, az Újvidéki Színház művészeti vezetője. Rendezői tanulmányait 2008-ban fejezte be az Újvidéki Művészeti Akadémián, diplomamunkáját A szerelem igaz természete címmel a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban készítette el. Rendezőasszisztensként dolgozott Urbán András, Keszég László, Borut Šeparović mellett. Drámáit felolvasószínházi formában többször is műsorra tűzte a POSZT keretein belül a Dramaturgok Céhének Nyílt fóruma. Skizopolisz című drámakötete a Forum Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2015-ben. A 28. THEALTERen Christopher Marlowe II. Edwardja lesz látható rendezésében.
SARDAR TAGIROVSKY – ÁLOM ÚJRATÖLTVERendező, színész, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen Bocsárdi László osztályában színházi rendezést tanult, a Budapest Bábszínház stúdiójában bábszínészetet sajátított el, és több helyen tanult színészetet (EUACT, Shakespeare Színművészeti Akadémia). Több metódust tanult olyan világszínházi és filmes mesterektől, mint Alekszej Levinszkij, Paolo Antonio Simioni, Oleg Zsukovszkij, Cristina Pedetta. Színházi tevékenységei előtt filmezéssel is foglalkozott külföldön, színészként. Első kőszínházi rendezése (Csehov: Meggyeskert) 3 színészi díj mellett elnyerte a közönség díját is a POSZT-on. 2016-ban a 28. Határon Túli Színházak Kisvárdai Fesztiválján két előadásért (Úrhatnám polgár, Az eset) kapta meg a legjobb rendezésért járó díjat, 2017-ben a Versailles-i rögtönzés című munkája Románia legrangosabb színházi fesztiválján (FNT) szerepelt. Magyarországon kétszer rendezett a Nemzeti Színházban (6, Figaro házassága), egyszer pedig a Debreceni Csokonai Nemzeti Színházban (Dosztojevszkij: Idióta). Többnyire külföldön dolgozik (Olaszország, Románia, Szerbia, Oroszország), de tervezi egy nemzetközi csapat létrehozását Budapesten, szeretne többet tevékenykedni Magyarországon. Kurzusokat, tréningeket minden évben tart Magyarországon, olykor Horvátországban vagy a Vajdaságban is. Goldoni: Chioggiai csetepaté című rendezése a 30. Határon Túli Színházak Kisvárdai Fesztivál Versenyprogramjában vesz részt 2018 nyarán.

Fotó: Várhegyi András
A workshopok időpontja: 2018. augusztus 5-10 - bemutató: 2018. augusztus 10.Mindkét workshop nyelve magyar, a részvétel ingyenes, a résztvevőknek szükség esetén szállást (egyetemi kollégium háromágyas szobáiban) és a fesztivál előadásaira kedvezményes szakmai belépőt biztosítunk.
KRITIKUSMŰHELYHa az előadás végén felállva rendszeresen az az érzésed, hogy van mondandód a látottakról, most alkalmad nyílik mindezt egy munkás, de jó hangulatú műhely keretében megosztani másokkal is. Blog jr. kritikusműhelyünkbe várjuk a színház iránt elméleti vagy gyakorlati szinten érdeklődő fiatalok, vagyis leendő dramaturgok, kritikusok, rendezők és mások érdeklődését, akik szívesen vezetnének próbanaplót a workshopokon zajló munkáról, emellett tudósítanának a fesztivál előadásairól. A blog jr. szerkesztője, a junior bloggerek koordinátora Jászay Tamás, a Revizor kritikai portál szerkesztője. A 2017-ben készült írások
itt olvashatók.

Fotó: Turay Balázs
A kritikusműhely időpontja: 2018. augusztus 3-11.
A részvétel ingyenes, a résztvevőknek szükség esetén szállást (egyetemi kollégium háromágyas szobáiban) és a fesztivál bizonyos előadásaira ingyenes belépőt biztosítunk.
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: július 14. éjfél.
Jelentkezési lap a worskhopokra
Jelentkezési lap a kritikusműhelyre
Csak olyanok jelentkezését várjuk, akik a workshopok ill. a kritikusműhely teljes időtartamában jelen tudnak lenni.
Maximális létszám: workshoponként 15 fő, blogjr kritikusműhely: 5 fő!A felhívás pdf-ben
letölthető itt.