Az oldal az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumának támogatásával jött létre 2006-ban.
A MASZK Egyesület és a THEALTER fesztivál a Magyar Fesztivál Szövetség tagja.
A MASZK Egyesület a BESZT alapító tagja.
Támogatóink
MASZK.HU /
2023. december. 4., hétfő napja, °C
0.1 mg a MU Színházban
Január 5-én és 6-án, pénteken és szombaton a MU Színházban (www.mu.hu) vendégszerepel
20.00 órakor a vajdasági Urbán András Társulata a 0.1
mg c. előadással. Ez az előadás is egyesületünk menedzselésében
készült, és a rendező 2004-ben megkapta érte a Szegedi Alternatív Színházi
Szemle innovatív díját.
Urbán András Társulata: 0.1
mg
(Csáth Géza és Tolnai Ottó írásainak
felhasználásával)
szereplők: G. Erdélyi Hermina, Krizsán Szilvia,
Pletl Zoltán zene: Mezei Szilárd hang és fény: Turcsányi
István
munkatársak: Varga Tünde, Úri Attila, Gregus
Zalán rendezte: Urbán András
Csáth Géza 1887-ben született Szabadkán. Már
kamaszkorában zenekritikát írt, hegedült, festett, verseket írt. A pesti egyetem
orvosi karára járt. Morfiumszenvedélye 1910-ben kezdődött, majd lassan teljesen
a kábítószer rabjává vált. Elvonókúrának vetette alá magát, sikertelenül. Írásai
a Budapesti Naplóban, a Jövendőben, a Népszavában, a Magyar Szemlében és a
Nyugatban jelentek meg. Két színművét a Magyar Színházban mutatták be. Élete
során öt novelláskötete jelent meg. 1919-ben, morfiumrohamában agyonlövi
feleségét, mire a szabadkai kórház elmeosztályára szállítják, de onnan
megszökik. Pestre akar menekülni, de a demarkációs vonal mentén a katonák
elfogják. Meghal a bevett nagy adag méreg hatására.
„Az irodalmi szöveg
színházi felhasználására tett elementáris hatású kísérletet a vajdasági Urbán
András 0,1 mg című előadásában, melyben Csáth Géza naplóit adaptálta földdel
felszórt színpadára. Urbán expresszív anyag- és eszközhasználata brutálisan
szorongató jeleneteket teremt: egy olyan kép, mint a jégtömbbe fagyasztott hal
kiolvasztása a lángvágóval, örökre beíródik az ember emlékezetébe. A kellékek
azonban mit sem érnének a színészek nélkül: a 0,1 mg-ban közreműködő három
színész robbanóan energikus jelenléte szinte szétfeszítette a szűk előadótér
falait. Különösen felkavaró volt a férfi, Pletl Zoltán a szorongás és őrület
közti vergődésig, a teljes testi-lelki lecsupaszodásig eljutó alakítása -
tébolyult kiabálása, megtört hangú könyörgése a kétségbeesés határára
taszít.” (Stőhr Lóránt, Népszabadság, http://www.nol.hu/cikk/327366)
„A zene tökéletesen követi a színészi gesztusok viszonyrendszere
által teremtett hangulatot. A dallamívek a színpadi zajba rejtetten is jól
működnek, hiszen a zaj megszűntével a Mezei Szilárd teremtette különös, az
érzékeket bizseregtető brácsahang még izgalmasabban bukkan elő, hogy azután
ismét elcsöndesüljön. Ez a fajta élénk hullámzás jellemző az egész darab
megszerkesztésére.” (Sirbik Attila, Magyar Szó)